Az érdekhordozók érdeke, hogy minél több információt szerezzenek a vállalkozásról (Lakatos 2013). Érdekhordozók a részvényesek (tulajdonosok), hitelezők, menedzsment (vezetők), munkavállalók, ügyfelek, beszállítók, állam, kormányzati szervek, közérdekű csoportok, érdekvédelmi szervezetek (Roberts 1992; Baricz 1994). Ezen érdekhordozók között érdekellentétek merülhetnek fel. Elsősorban a jövedelemkivonás (részvényesek) versus jövedelem-visszatartás probléma során (hitelezők), ahol az érdekhordozók saját érdekeiket kívánják előtérbe helyezni. Másodsorban az adatok közzétételében (kisrészvényesek, hitelezők, kormány) és azok visszatartásában (meghatározó részvényesek, menedzsment) is ellentét húzódik az érdekeltek között. Bár azt mindenképpen meg kell említeni, hogy az egyes érdekeltek különböző helyzetekben különböző módon reagálnak, így eltérhetnek a korábban említett cselekvésektől (Lakatos 2013).

Az érdekhordozói elmélet a szervezettel kapcsolatban álló társadalmi szereplőkkel foglalkozik. Ez esetben a társaságok nemcsak a részvényesek érdekeit veszik figyelembe, hanem törekszenek a többi érdekhordozó érdekeinek kiszolgálására is (An et al. 2011). Roberts (1992) szerint az érdekhordozói elmélet kifejezést először Ansoff 1965-ös művében használta, aki azt állította, hogy a társaságok arra törekszenek, hogy képesek legyenek a különböző érdekelti igényeknek való megfelelés során egyensúlyi helyzetbe kerülni.

An et al. (2011) szerint a vállalkozások tagjai a tág társadalmi rendszernek, amelyben működnek, és így elszámoltathatónak kell lenniük a különböző érdekcsoportokkal szemben, melynek fontos eszköze a pénzügyi és nem pénzügyi információ közzététele is. Az elszámoltathatóság véleményük szerint a vállalkozás azon felelőssége, hogy nyilvánosságra hozza teljesítményét, pénzügyi helyzetét, finanszírozási és befektetési döntéseit, valamint, azt, hogy működése megfelel a szabályoknak. Az elszámoltathatóság oka, hogy a vállalkozások olyan tevékenységet folytatnak, melyek, illetve melyek hatásai az érdekeltek számára fontosak. Mindez a könyv témája szempontjából azért fontos, mert az érdekhordozói elmélet köthető össze leginkább az érintettek információigényével, ami egy alapvető ösztönzője a nem pénzügyi közzétételnek. Erről bővebben a 2.2. fejezetben lesz szó.

A megbízó-ügynök elmélet, nemcsak a mikroökonómia egyik alapvető kérdése, hanem a vállalatgazdaságtanban is fontos szerepet játszik. Lényegét tekintve a gazdasági érdekeltség témakörébe tartozik és piaci hibát, valamint negatív externalitást jelöl (Bodó 1996). Elsősorban a tulajdonosok és a menedzsment szétválasztásával, valamint a kockázatviselés, döntéshozatal és irányítási funkciók szétválasztásával foglalkozik (Jensen – Meckling 1976). Általánosan megfogalmazva egy olyan szerződéses kapcsolatot jelent, amelyben egy vagy több egyén (a megbízó) egy vagy több személyt (ügynököt) alkalmaz, annak céljából, hogy az bizonyos intézkedéseket végezzen el a javára, és ez az intézkedés döntéshozatali hatáskörrel is jár.

Mindennek az alapja tehát egy szerződéses kapcsolat (Jensen – Meckling 1976; Lambert 2001). Mivel mindkét fél önérdek által motivált, gazdasági szempontból racionális személynek számít, így döntéseik a preferencia, a meggyőződés és az információk függvényében változhatnak (Lambert 2001; Boučková 2015). Az ügynöki kapcsolat problémája tehát az, hogy az ügynök magatartása során a saját hasznának maximalizálásával foglalkozik, ami nem biztos, hogy megfelel a megbízó céljainak, így nem annak érdekében jár el. Ugyanis az elmélet maga is azon az elven alapul, hogy a vezetőt az önérdek vezérli, tehát opportunista módon cselekszik a vagyonának növelése érdekében (Jensen – Meckling 1976; An et al. 2011; Boučková 2015).

Akerlof (1976) szerint a megbízó-ügynök elméletet az információs aszimmetria, erkölcsi veszély és a kedvezőtlen kontraszelekció jellemzik. Tehát a megbízó által alkalmazott ügynök céljai sokszor nem esnek egybe a megbízó céljaival. Mind az ügynök, mind pedig a megbízó a saját hasznát igyekszik maximalizálni, azonban ez a törekvés gyakran csak egymás rovására valósítható meg. Az eltérő célok gyakran információs aszimmetriával párosulnak, azaz a megbízó lényegesen kevesebb információval rendelkezik az elvégzendő feladat pillanatnyi állapotáról és a feladatot érintő külső körülményekről. Az eltérő célok és az információs aszimmetria kölcsönös bizalmatlanságot eredményez a megbízó és ügynöke között (Kaliczka – Naffa 2010). Ilyen kapcsolat alakul ki a menedzsment és a tulajdonosok között, a hitelező és a részvényes között, valamint a menedzsment és az alkalmazottak között (Jensen – Meckling 1976).

A megbízó-ügynök elmélet esetünkben abban realizálódik, hogy a vállalkozásban a vállalati vezetés és a tulajdonosok köre kettéválik. A beszámoló összeállítását a menedzserek végzik (ügynökök), amely alapján a tulajdonosok (megbízók) értékelik a teljesítményüket (Jensen – Meckling 1976; Lakatos 2009; Mohl 2013). Ebben a kapcsolatban a bennfentes vezetők információs többlettel, előnyökkel rendelkeznek, így a tulajdonosok nem tudják pontosan értékelni a meghozott döntéseket. Az ügynök, vezető így kihasználja a cselekvéseinek megfigyelhetetlenségét, azért, hogy saját személyes érdekeit helyezze előtérbe (Barako 2007). A két fél között fellépő ellentétes érdekek generálják az ügynöki költségeket. Valamint további maradványveszteség alakulhat ki, ha a tulajdonosok döntéseivel ellentétesen a vezetők a saját jólétüket kívánják maximalizálni. Így az ügynöki költségek tulajdonképpen a monitoring, a kötési költségek és a maradványveszteség (Jensen – Meckling 1976, Shehata 2014).

A megbízó-ügynök elméletből kialakuló probléma enyhítésére szolgálhat az optimális szerződés, mivel elősegíti azt, hogy a két fél érdekei közeledjenek, igazodjanak egymáshoz. Továbbá egy független igazgatótanács jelenléte, ami a fékek és ellensúlyok rendszerének elemeként tekinthető, és megoldást jelenthet a vállalaton belül (Healy – Palepu 2001). Mindemellett az intenzívebb kommunikáció is egy további eszköz lehet a probléma enyhítésére, mert a közzétételi intenzitás növelésének hatására az ügynöki költségek csökkennek (García-meca et al. 2005; Barako 2007; White et al. 2007). Mindez azt a célt is szolgálja, hogy meggyőzzék a külső érdekelteket arról, hogy a vezetők optimálisan járnak el (Watson et al. 2002). A magas szintű közzététel egyrészt csökkentheti az opportunista magatartást (pl. bennfentes kereskedelem), a pontosabb nyomon követhetőség és az átláthatóság növekedése miatt (Li et al. 2008), másrészt csökkentheti a tőkeköltséget, hiszen a befektetők és hitelezők bizalma nő (Singh – Zahn 2008). A teljes körű közzététel azonban kivitelezhetetlen szabályozás nélkül (Shehata 2014). Ezt felismerve foglalkozik az Európai Unió is egyre is inkább a közzététel szabályozásával, kiadva a 2014/95/EU rendeletet a közérdeklődésre számot tartó vállalkozások nem pénzügyi jelentéstételi kötelezettségéről, illetve a hozzá kapcsolódó módszertani iránymutatót (Európai Bizottság 2017), valamint folyamatban van az Európai Unió nem pénzügyi közzétételi standardjának kidolgozása is.

Mindez a könyv szempontjából azért fontos, mert a nem pénzügyi közzététel éppen erre az információs aszimmetriára jelenthet megoldást azzal, hogy a vállalkozások még több területet érintő információkat tesznek közzé. Ezzel is elősegítve azt, hogy az érintettek minél teljesebben meg tudják ítélni az adott vállalkozás tevékenységeit, hatásait és kockázatait.

A kontraszelekció elkerülése, a jó minőség biztosítása érdekében a szereplőknek érdekükben áll jelezni a valódi minőséget az érintettek felé (Akerlof 1976). Természetesen a folyamat csak úgy tartható fenn, ha a jelzésre fordított kiadások alacsonyabbak, mint az így elnyert bevételnövekedés (Szántó 2009). Habár a jelzéselméletet eredetileg Spence (1973) a munkaerőpiac viselkedésének magyarázatára fejlesztette ki, Ross (1977) azonban az önkéntes közzététel témaköréhez kapcsolta. Spence (1973) a munkaadók és munkavállalók közötti információs aszimmetriát vizsgálta, azon belül is azt, hogy a munkavállalók hogyan tudják képességeiket, szándékukat és felkészültségüket jelezni azáltal, hogy a jelentkezés során rátermettségüket és végzettségüket bizonyító dokumentumokat használnak. Morris klasszikus modelljében a kiváló minőségű termékeket forgalmazó vállalkozónak jelzéssel kell élnie, ahol bizonyítja saját terméke jobb minőségét és így magasabb árát (Morris 1987 in An et al. 2011). Általános üzleti környezetben ez azt jelenti, hogy a vállalkozás vezetői sokkal több információval rendelkeznek a vállalkozás működéséről (kockázat, életképesség, nyereség), mint a befektetők. Az információs aszimmetria miatt a befektetők nem tudják megkülönböztetni a vállalkozások minőségét. Azaz jelzések küldése hiányában az átlag feletti minőségű vállalkozások kevesebb lehetőséghez jutnak, így veszteségük keletkezik, míg az átlag alatti minőségű vállalkozások többletnyereséget realizálnak (Morris 1987 in An et al. 2011).

Az információs aszimmetria kiküszöbölése érdekében a vállalkozások olyan információkat közölnek az érdekhordozókkal, melyek jelzik, hogy ők jobbak társaiknál. Így próbálják vállalkozásukat vonzóbbá tenni a befektetők szemében, és jó hírnevet kialakítani magukról (Campbell et al. 2001; An et al. 2011; Shehata 2014). Számos eszköz létezik arra, hogy pozitív képet mutasson magáról a vállalkozás, ebből az egyik leghatékonyabb az, ha a kedvező számviteli információkat közzéteszi az érdekeltek számára (Watson et al. 2002; An et al. 2011).

Mindez a könyv témája szempontjából azért fontos, mert a nem pénzügyi közzététel során a vállalkozások több olyan eszközzel élnek, amelyeket a fenti elmélet alapján jelzésként tudunk azonosítani. Ilyen jelzés lehet – a teljesség igénye nélkül – az adott gazdálkodó ENSZ Fenntartható Fejlődési Célokhoz (ENSZ SDG) való hozzájárulásának szerepeltetése a jelentésben, az egyes fenntarthatósági értékelő ügynökségek értékelései, vagy akár a jelentés valószerűségének könyvvizsgálattal való alátámasztása.

A legitimitáselmélet fogalmát Suchman (1995) alapozta meg, definíciója alapján „a legitimitás egy általános észlelés vagy feltételezés, miszerint egy entitás cselekedetei kívánatosak vagy megfelelőek a normák, értékek, hiedelmek és definíciók társadalmilag felépített rendszerében” (Suchman 1995, 574. o.).

A szervezeti legitimitáselmélet szerint egy szervezet csak a társadalom által alkotott keretek között tud működni (Pereira Eugénio et al. 2013), mivel nincs joga létezni anélkül, hogy összeegyeztetné értékeit a társadalommal, amelybe beépülve működik (Magness 2006). A társadalom különféle érdekcsoportjai akkor tartják az adott vállalkozást legitimnek, illetve engedélyezik annak működését, ha a közössége által diktált normákat betartja és megfelel a társadalom elvárásainak (Deegan 2002, An et al. 2011). Így maga az elmélet párhuzamba állítható a társaság és a társadalom közötti társadalmi szerződéssel (Magness 2006). Ez a szervezeti legitimitás nem állandó, hiszen a társadalmi változásoknak köszönhetően módosul, amelyhez a társaságoknak alkalmazkodniuk kell (Magness 2006; An et al. 2011).

A közzététel a társadalmi érdekek kielégítését segítő információkkal szolgál a felhasználók számára, így az elméletet integrálták a számviteli szakirodalmába, annak magyarázatára, hogy a vállalati vezetők mikor, mit és hogyan kommunikálnak a külső környezetükkel (Magness 2006). Maga az elmélet a társadalom prekoncepcióján alapul, így a vezetőknek olyan információkat kell közölniük, amelyek megváltoztathatják a felhasználók véleményét a szervezetről (Cormier – Gordon 2001). Mindez arra ösztönzi a vállalati vezetőket, hogy további környezeti és társadalmi információt szolgáltassanak, valamint a szervezet legitimitását fenntartsák, illetve növeljék. Ezzel az elmélettel is magyarázható tehát a szervezetek környezeti, társadalmi és irányítási információinak közzététele (Deegan – Gordon 1996) azáltal, hogy az érdekeltek jobban meg tudnak győződni a vállalkozás pénzügyi és nem pénzügyi teljesítményéről (Xia 2016). Tehát a vállalkozások a társadalom és a média figyelmének nyomására nyilvánosságra hoznak bizonyos társadalmi és környezeti információkat, amelyek egy olyan stratégiához vezetnek, amelynek hatására a társadalom felfogása megváltozik a szervezet legitimitásával kapcsolatban, így könnyebben értik meg a vállalati identitást és ismerik meg a márkát (Hooghiemstra 2021). Ezen társadalom által elvárt normák a szabályozásokban is megjelennek.

A legitimitáselmélet a könyv témája szempontjából kiemelten fontos, hiszen alátámasztja a kötelező ösztönzők, azaz a szabályozás vizsgálatának fontosságát. De nemcsak a szabályozás hozható kapcsolatba a legitimitáselmélettel, hanem akár a jelentések könyvvizsgálata vagy egyéb szervezetek, mint például a Science Based Target Initiative értékítélete a vállalkozás nem pénzügyi teljesítményét illetően.^[7]

A fent ismertetett négy elmélet, leginkább a közzétételi motivációk eredőjét magyarázza. Azaz azt magyarázzák, hogy egy-egy szervezet miért alakít ki bizonyos gyakorlatokat. Ezen gyakorlatok hasonulásával kapcsolatban egyes szerzők az intézményi közgazdaságból ismert izomorfizmusokat szokták alátámasztó elméletként ismertetni (Stefanescu 2022; Pizzi et al. 2023). Három intézményi izomorfizmust különböztethetünk meg DiMaggio – Powell (1983) munkája alapján. Az első a kényszerítő izomorfizmus (coercive isomorphism), amelyet általában politikai erőkből vezetnek le, és jellemzően állami beavatkozásokhoz, valamint az erőforrásokat biztosító személyek, intézmények kényszerítő erejéhez kötnek. A kényszerítő izomorfizmus formális típusához szokták sorolni a jogszabályi kötelezettségeket. A második az utánzó izomorfizmus (mimetic isomorphism), mely során azt figyelhetjük meg, hogy egyes szervezetek másolják más szervezetek sikeresnek tartott gyakorlatát. A harmadik pedig a normatív izomorfizmus (normative isomorphism), mely során a szervezetek hasonló gyakorlatait a közös szakmai alap és professzionalizmus magyarázza.

A közzététellel kapcsolatos elméletek összefüggéseit a 2.2. alfejezetben ismertetjük, míg a következő fejezetben a nem pénzügyi közzététel folyamatát mutatjuk be.

Az Európai Parlament és a Tanács 2014/95/EU irányelve bizonyos nagyvállalkozások és vállalatcsoportok számára előírja, hogy a beszámolójuk részeként tegyenek közzé nem pénzügyi jelentést. Ebben a jelentésben ki kell térjenek a környezeti, társadalmi és etikai politikáikra, eredményeikre és kockázataikra. Az alábbiakban felsoroljuk, hogy mely dokumentumokon alapul az irányelv (Európai Parlament és Tanács 2014):

A továbbiakban bemutatjuk, melyek azok a fő vezérfonalak, melyek alapján az Európai Bizottság meghatározta, hogy milyen tényezőkről kell beszámolniuk a vállalkozásoknak (Európai Parlament és Tanács 2014). Azért fontos ezen elvek bemutatása, mert a primer kutatás során a közzétételt e szabályozáshoz igazodva vizsgáljuk.

Az irányelvben nemcsak azt határozzák meg, hogy milyen főbb pontokon keresztül kell bemutatniuk tevékenységük társadalmi, környezeti és etikai hatásait, hanem azt is, hogy milyen nem pénzügyi beszámolási standardok alkalmazásával tehet eleget a vállalkozás ennek a beszámolási kötelezettségének. Az irányelvben és az iránymutatásban több mint 20 ilyen standardot sorolnak fel, de azok használatára nem kötelezik a gazdálkodókat.

A jelentés tartalmára vonatkozó előírásokat részletesen a 2.3.2. fejezetben, a szabályozás személyi hatályát pedig a 2.3.3. és a 2.4.4. fejezetben mutatjuk be.

Az Európai Bizottság iránymutatása a nem pénzügyi beszámolókhoz módszertani iránymutatást ad a nem pénzügyi információkkal kapcsolatos beszámolási kötelezettséghez (Európai Bizottság 2017). Az iránymutatás kiemeli, hogy a nem pénzügyi beszámoló közzététele hozzájárul a vállalkozások stabilabb növekedéséhez, növeli a bizalmat az érdekeltek körében. A dokumentum a lehetséges érdekelteket a 9. oldalon sorolja fel. Érdekelteknek tekinthetők többek között a befektetők, a munkavállalók, a fogyasztók, a beszállítók, az ügyfelek, a helyi közösségek, az állami hatóságok, a veszélyeztetett csoportok, a szociális partnerek és a civil társadalom képviselői. Az iránymutatás kiemeli, hogy a vállalkozásoknak „olyan releváns és hasznos információkat kell közzétenniük, amelyek a fejlődésük, teljesítményük, helyzetük és tevékenységeik hatásának megértéséhez szükségesek” (Európai Bizottság 2017, p. 2.). A Bizottság 21 nemzeti, uniós, illetve nemzetközi beszámolási keretet vizsgált meg az ajánlás összeállításához. Nevesíti többek között a már 2014/95/EU irányelvben is megjelölt Globális jelentéstételi kezdeményezést^[23], a nemzetközi integrált beszámolási keretet^[24], az éghajlatváltozással kapcsolatos információk közzétételére vonatkozó normákkal foglalkozó testületet^[25], a Nemzetközi Szabványügyi Szervezet ISO 26000 standardját, valamint a fenntarthatósági beszámolási standardokkal foglalkozó testületet^[26]. A főbb elvek között kiemeli, hogy a vállalkozás tevékenységének hatásait mind az előnyös, mind a hátrányos hatások tekintetében egyértelműen és elfogulatlanul be kell mutatni, hogy az érdekeltek valós képet kaphassanak a vállalkozásról. A vállalkozásoknak azokat a lényeges információkat kell bemutatniuk, melyek fontosak a fejlődésük, teljesítményük, helyzetük és hatásuk

szempontjából. Az információk lényegességének szempontjából a következő tényezőket kell figyelembe venniük (Európai Parlament és Tanács 2014):

Azt, hogy mit tekintenek lényegesnek, rendszeres időközönként felül kell vizsgálni. A felülvizsgálatot azoknak a vállalkozásoknak kell a leggyakrabban elvégezniük, amelyek dinamikusan fejlődnek, innovatívak, vagy módosítják az üzleti modelljüket. Az információkat a tárgyilagosság, elfogulatlanság és érthetőség elvei mentén kell bemutatni. Az érdekeltek igényeit figyelembe véve kell bemutatni az információkat, úgy, hogy minden rendelkezésre álló és megbízható adatforrást fel kell használni. Az érdekelteket nem lehet félrevezetni valótlanságok közlésével, lényeges információk elhallgatásával, illetve lényegtelen információk közzétételével. A nem pénzügyi beszámolóban mennyiségi és minőségi információkat is közzé kell tenni, a minőségi információk segítségével be kell mutatni a beszámolóban található információk kapcsolódási pontjait a hosszú távú stratégiához, főbb kockázatokhoz és a vállalkozás politikáihoz. Az iránymutatás bátorítja a vállalkozásokat arra, hogy ne csak saját nemzeti nyelvükön tegyék közzé a beszámolót, hanem egy „elterjedt üzleti nyelven is” (Európai Bizottság 2017, p. 7.), valamint, hogy grafikonok, diagramok és ábrák segítségével segítsék elő az információk átláthatóságát. A dokumentum a fő elvek közé sorolja még az átfogó, de tömör közlést, a stratégiai és előre tekintő jelleget, az érdekeltek központba állítását, valamint az összhangot és koherenciát.

A nem pénzügyi beszámoló tartalmát illetően is több pontot emel ki az iránymutatás. A vállalkozásoknak tömören be kell mutatniuk az üzleti modelljüket, kitérve az üzleti környezetükre, a szervezeti felépítésükre, a működésük szerinti piacokra, a célkitűzéseikre és stratégiájukra, valamint mindazon tényezőkre és tendenciákra, amelyek hatással lehetnek a későbbi fejlődésükre, valamint a tárgyév során bekövetkezett lényeges változásokat. Az iránymutatás kiemeli, hogy: „a vállalkozásoknak kerülniük kell az olyan lényegtelen reklámjellegű, illetve törekvéseket bemutató közzétételt, amelyek elterelik a figyelmet a lényeges információkról” (Európai Bizottság 2017, p. 10.). A vállalkozásoknak be kell mutatniuk a nem pénzügyi beszámolóban bemutatott témákkal kapcsolatos politikákat, kockázatkezelési folyamatokat és az eredményeket, valamint az ezekhez tartozó átvilágítási eljárásokat. Az iránymutatás kimondja, hogy „a vállalkozásoknak lényeges információkat kell közölniük a végrehajtott átvilágítási eljárásokról, ideértve – indokolt esetben és az arányosságra is figyelemmel – a beszállítókra és az alvállalkozói láncokra vonatkozó információkat is” (Európai Bizottság 2017, p. 11.). Ha a vállalkozásnak nincs az adott területekhez kapcsolódóan kidolgozott politikája, akkor annak hiányát meg kell indokolnia, és a szükséges információkat a politikák hiányában is be kell mutatni a beszámolóban.

Az eredmények tekintetében a vállalkozásoknak be kell mutatniuk a pénzügyi és nem pénzügyi eredményeiket, illetve az azok közti rövid és hosszú távú kapcsolatot. Minden olyan eredményt közzé kell tenniük, amelyek segítik az érdekelteket a vállalkozás előrehaladásának értékelésében, illetve a vállalkozások és ágazatok közti összehasonlításában. Az iránymutatás szerint a vállalkozásoknak a legfőbb kockázataikkal és azok kezelésével kapcsolatban az alábbiakat kell bemutatniuk:

A műveleteikhez, termékeikhez, szolgáltatásaikhoz, üzleti modelljükhöz, pénzügyi teljesítményükhöz ellátási és alvállalkozói láncukhoz, üzleti kapcsolataikhoz, valamint tevékenységük egyéb szempontjaihoz kapcsolódó (Európai Parlament és Tanács 2014):

attól függetlenül, hogy a kockázatok a saját döntéseikből és intézkedéseikből, illetve külső tényezőkből erednek-e.

A lényeges teljesítménymutatók bemutatásával kapcsolatban elvárás, hogy ismert mutatószámokon alapuló, lényegi tájékoztatást nyújtsanak az érintetteknek. A teljesítménymutatók segítségével érthetővé kell tenni a vállalkozás fejlődését, teljesítményét, helyzetét, valamint tevékenységeinek hatását. A vállalkozásról valós képet kell tükrözniük az általános, ágazati, valamint vállalkozásspecifikus fő teljesítménymutatók alapján. A fő teljesítménymutatókat szöveges értelmezésekkel, elemzésekkel lehet kibővíteni, a célból, hogy az érintettek jobban megértsék azokat. A megfelelően bemutatott teljesítménymutatók javítják a közzététel relevanciáját, hasznosságát, és növelik az átláthatóságot. Az iránymutatás kibontja a 2014/95/EU irányelvben bemutatott tematikus szempontokat, és példákat is ad arra vonatkozóan, hogy a vállalkozásoknak milyen tényezőkről kell beszámolniuk a nem pénzügyi beszámolójukban. Az alábbiakban ezeket mutatjuk be, témák szerint csoportosítva.

A környezetvédelmi kérdésekkel kapcsolatban a vállalkozásoknak releváns információkat kell közzétenniük a „műveletei tényleges és potenciális környezeti hatásairól, valamint arról, hogy a jelenlegi és várható környezetvédelmi kérdések hogyan érinthetik a vállalkozás fejlődését, teljesítményét vagy helyzetét” (Európai Bizottság 2017, p. 14.):

A vállalkozásoknak a társadalmi és foglalkozási kérdésekkel kapcsolatban az alábbi lényeges információk közzététele az elvárás (Európai Parlament és Tanács 2014):

Az emberi jogok tiszteletben tartásával kapcsolatban az alábbi tényezőket kell bemutatniuk (Európai Parlament és Tanács 2014):

Ezen a területen a vállalkozás nemcsak a saját tevékenységét, hanem az ellátási láncához tartozó más vállalkozásokkal kötött szerződéseiben hogyan kezeli az emberi jogokat.

A korrupció elleni küzdelmet és a megvesztegetést érintő kérdések során a vállalkozásoknak az alábbiakra kell kitérniük (Európai Parlament és Tanács 2014):

Az iránymutatás konkrétan nevesít egyéb tényezőket, melyekről a vállalkozásoknak be kell számolniuk, ezek az alábbiak (Európai Parlament és Tanács 2014):

Általános elvárás, hogy a fenti témákról a vállalkozás „világos, valós és átfogó képet adjon, valamint, hogy minden lényeges szempontra terjedjen ki” (Európai Bizottság 2017, p. 14.). Az iránymutatás szerint a vállalkozások bármely széles körben elismert nemzeti, uniós vagy nemzetközi keretrendszert használhatják ahhoz, hogy bemutassák a nem pénzügyi információikat. Bármely beszámolási keretet, illetve kereteket választja a vállalkozás, azokat meg kell neveznie.

Véleményünk szerint azáltal, hogy a szabályozás az alkalmazható nem pénzügyi közzétételi standardokkal kapcsolatban ilyen megengedő, pont az irányelv egyik elve ellen vét, hiszen ezzel megnehezítik az érintettek számára az egyes vállalkozások jelentéseinek összehasonlítását. A továbbiakban az irányelv személyi hatályát mutatjuk be.

Az alábbiakban azt mutatjuk be, hogy az Európai Bizottság 2014/95/EU irányelve szerint mely vállalkozásoknak kell nem pénzügyi jelentést készítenie.

A 3. oldal 14. bekezdése szerint:

„Ezeknek a nem pénzügyi információk közzétételére vonatkozó kötelezettségeknek a hatályát a munkavállalók átlagos létszámára, a mérlegfőösszegre és a nettó árbevételre tekintettel kell meghatározni. Gazdálkodó egységnek minősülő anyavállalkozásaira kell alkalmazni, amelyek munkavállalóinak átlagos létszáma – csoport esetében összevont alapon – meghaladja az 500 főt. Ez nem akadályozhatja meg a tagállamokat abban, hogy az ezen irányelv hatálya alá tartozó vállalkozásokon kí-

vül más vállalkozások és csoportok vonatkozásában is előírják a nem pénzügyi információk közzétételét” (Európai Parlament és Tanács 2014, 3. o.).

A fenti szöveg azonban csak a preambulum, azaz a magyarázat része. A jogszabály pontos szövege a 4. oldalon, a 19. a cikk szerint az alábbi:

„Azon közérdeklődésre számot tartó gazdálkodó egységnek minősülő nagyvállalkozásoknak, amelyek mérlegfordulónapjukon túllépik az adott üzleti évben foglalkoztatottak átlagos létszámára vonatkozóan 500 főt előíró kritériumot, a vezetés beszámolójába bele kell foglalniuk a vállalkozás fejlődésének, teljesítményének, helyzetének és tevékenységei hatásának megértéséhez szükséges mértékben legalább az alábbi, környezetvédelmi, szociális és foglalkoztatási kérdésekre, az emberi jogok tiszteletben tartására, a korrupció elleni küzdelemre és a megvesztegetés kérdéseire vonatkozó információkat tartalmazó nem pénzügyi kimutatást” (Európai Parlament és Tanács 2014, 4. o.).

Az alábbiakban azt mutatjuk be, hogy kik a közérdeklődésre számot tartó gazdálkodók az irányelvben hivatkozott európai uniós szabályozás alapján.

„Közérdeklődésre számot tartó gazdálkodó egységek:

A fentiek alapján tehát az egyes tagállamoknak lehetősége van a d) pont alapján bővíteni a szabályozás személyi hatályát. A következő fejezetben azonban bemutatjuk, hogy az irányelv magyar jogrendbe való beépítésekor pont ennek ellenkezője történt meg, ugyanis a magyar jogszabályalkotók szűkítették a nem pénzügyi beszámolásra kötelezettek körét. Először azonban a tartalmi előírások magyar szabályozásban való meghatározását mutatjuk be.

Olvasva az irányelv, a hozzá kapcsolódó módszertani útmutató és a magyar számviteli törvény szövegét, arra a megállapításra jutottunk, hogy az objektív összehasonlíthatóság biztosítása érdekében használnunk kell egy jól megragadható tétellistát. Az elemzés elvégzéséhez Dumitru et al. (2017) által alkalmazott tétellistát fogjuk használni, mivel ez a lista jól ráilleszthető a módszertani iránymutatás szövegére, így tudjuk csökkenteni a szövegértelmezés szubjektivitását, hiszen az egyes tételek magyarázata nyilvánosan elérhető az Európai Unió nyelvein a módszertani útmutatóban.

Megfigyelhető, hogy a számviteli törvényben már az irányelv hatályba lépése előtt is előírásra kerültek egyes környezeti és foglalkoztatási kérdések a kiegészítő melléklet, valamint az üzleti jelentés kötelező elemeiként (3. táblázat). A számviteli törvény 94. § (3) bekezdése is szól a környezetvédelemmel és veszélyes hulladékokkal kapcsolatos információk kiegészítő mellékletben való közzétételéről. A 95. § egyes bekezdései pedig az üzleti jelentés tartalmaként írják elő az egyes környezetvédelmi tényezők és egyéb kulcsfontosságú nem pénzügyi jellegű teljesítménymutató közlését (Böcskei 2015).

Valamint a 95/B. § által szabályozott vállalatirányítási nyilatkozat is előírt egyes sokszínűségi politikákkal kapcsolatos iránymutatásokat, azonban azokat csak a gazdálkodó legfőbb irányító testületeivel kapcsolatban fogalmazza meg, míg az irányelv már a teljes foglalkoztatotti körre vonatkozóan írja elő ezeket.

A társadalmi és etikai ügyek bemutatása azonban az irányelv alapján újonnan került be a számviteli törvénybe^[28], így azok kötelező szerepeltetése a vállalati jelentésekben új kihívást jelent a nem pénzügyi jelentéstételre kötelezettek számára. Bár sem az irányelv, sem a számviteli törvény nem részletezi a bemutatandó témaköröket, mégis előírják a környezeti, társadalmi, munkavállalói, emberi jogok tiszteletben tartására vonatkozó, korrupcióés megvesztegetésellenes politikák eredményeinek bemutatását a vállalkozásoknak^[29]. Véleményünk szerint ezen eredményeket részletezi az Európai Bizottság módszertani útmutatója (3. táblázat).

Összefoglalva tehát elmondható, hogy az NFRD hatálya alatt a vállalkozások abban az esetben is megfelelhettek a jogszabályi előírásoknak a nem pénzügyi jelentések tartalmát illetően, ha nem valamelyik nemzetközi nem pénzügyi beszámolási standardot követték, hanem a fent említett módszertani útmutatót.

Forrás: Saját szerkesztés

A fentiek alapján tehát megállapítható, hogy a számviteli törvényben megadott tartalmi követelmények lefedik az irányelvben megadott tartalmi témaköröket.

Ahogy azonban már korábban említettük, a magyar szabályozás szűkíti az irányelvhez képest a nem pénzügyi beszámolásra kötelezettek körét. Ugyanis a 2000. évi C. tv. 95/C. § (1) szerint:

„Az a közérdeklődésre számot tartó gazdálkodónak minősülő vállalkozás, amelynél

a) az üzleti évet megelőző két – egymást követő – üzleti évben a mérleg fordulónapján a következő három mutatóérték közül bármelyik kettő meghaladta az alábbi határértéket:

aa) a mérlegfőösszeg a 6000 millió forintot,

ab) az éves nettó árbevétel a 12000 millió forintot,

ac) az üzleti évben átlagosan foglalkoztatottak száma a 250 főt, és

b) az adott üzleti évben átlagosan foglalkoztatottak száma meghaladja az 500 főt,

– a környezetvédelmi, a szociális és foglalkoztatási kérdésekre, az emberi jogok tiszteletben tartására, a korrupció elleni küzdelemre és a megvesztegetésre vonatkozó információkat tartalmazó nem pénzügyi kimutatást tesz közzé.”^[30]

Azaz az irányelvben foglaltakkal ellentétesen méretkritériumot nem további vállalatok bevonására használnak, hanem tovább szűkítik a közzétételre kötelezettek körét.

Kutatói szempontból nehézséget okoz a magyar jogszabályok értelmezése a közérdeklődésre számot tartó gazdálkodók köréről. Pedig a szabályozás hatásának vizsgálatához a magyar vállalkozások beszámolási gyakorlatára elengedhetetlenül szükséges, hogy pontosan meg tudjuk határozni, a szabályozás mely vállalkozásokra vonatkozik, és melyekre nem.

A közérdeklődésre számot tartó gazdálkodó fogalma a magyar jogszabályokban több helyen is megjelenik. A számviteli törvény megadja, hogy melyik jogszabályban található meghatározást alkalmazza a fent nevezett gazdálkodói kör meghatározására. Ez a 2007. évi LXXV. törvény a Magyar Könyvvizsgálói Kamaráról, a könyvvizsgálói tevékenységről, valamint a könyvvizsgálói közfelügyeletről, amelynek vonatkozó részét^[31], valamint az abban található többi törvényi hivatkozást az alábbiakban részletezzük. A teljes körű felmérés biztosítása érdekében a teljes magyar jogszabálygyűjteményt tartalmazó online elérhető Jogtárat használtuk, amelyben szabadszavas keresővel azonosítottuk be az összes vonatkozó szabályozást^[32]. A 2007. évi LXXV. törvény a Magyar Könyvvizsgálói Kamaráról, a könyvvizsgálói tevékenységről, valamint a könyvvizsgálói közfelügyeletről szerint:

„2. § 19. Közérdeklődésre számot tartó gazdálkodó:

a) az a gazdálkodó, amelynek átruházható értékpapírjait az Európai Gazdasági Térség valamely államának szabályozott piacán kereskedésre befogadták,

b) minden olyan, az a) pont hatálya alá nem tartozó gazdálkodó, amelyet jogszabály közérdeklődésre számot tartónak minősít.” ( hatályos 2007.06.26-tól)

A 2013. évi CCXXXVII. törvény a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szerint:

„6. § 62. * közérdeklődésre számot tartó hitelintézet: az e törvény szerinti hitelintézet, kivéve az MNB, az MFB Magyar Fejlesztési Bank Zártkörűen Működő Részvénytársaság és a Magyar Export-Import Bank Zrt.;” (Beiktatva 2013.12.23-tól, de ekkor még évi 500 milliárd Ft mérlegfőösszeg fölött minden nyilvános részvénytársasági formában működő hitelintézetre vonatkozott. A jelenlegi szöveg 2015.07.07-től hatályos)

A 2014. évi LXXXVIII. törvény a biztosítási tevékenységről szerint:

„4.§ (1) bek. 65. * közérdeklődésre számot tartó biztosító és viszontbiztosító: az e törvény szerinti biztosító és viszontbiztosító, kivéve a hatodik rész hatálya alá tartozó kisbiztosító és a kölcsönös biztosító egyesület „(a szabályozás él 2014.12.22-től, de ekkor még évi 1,5 milliárd Ft bruttó díjbevétel fölött minden nyilvános biztosítóra vonatkozott. A jelenlegi szöveg 2016.01.02-től hatályos)

A 2001. évi CXX. törvény a tőkepiacról szerint:

„62. § * (1) Közérdeklődésre számot tartó kibocsátónak minősül a szabályozott piacra bevezetett értékpapír kibocsátója.” (2007.12.01-től szabályozza, de ekkor még definíciót nem tartalmaz. A definíció hatályos 2012.01.01-től)

A 2007. évi CXXXVIII. törvény a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szerint:

„4.§. (2) bek. 100. * közérdeklődésre számot tartó befektetési vállalkozás: az e törvény hatálya alá tartozó befektetési vállalkozás, ide nem értve a 3. §-ban meghatározottakat …

3. §. § (1) * A 8. §, a 13. §, a 17. § (3)-(5) bekezdése, a 20/A-20/B. §, a 22. §, a 24-24/G.§, a 26/A. §, a 27-31. §, a 37-39. §, a 97-107. §, a 110/A-110/Q. §, a 121. §, a 123. § (8)-(9) bekezdése, a 123/A. §, a 124-141. §, a 155-170. § és a 172-175. § kivételével a befektetési vállalkozásra előírt rendelkezéseket kell alkalmazni a Magyar Nemzeti Banknak (a továbbiakban: MNB) az MNB tv.-ben meghatározott alapvető feladatain kívül végzett befektetési szolgáltatási tevékenységére és kiegészítő szolgáltatás nyújtására.” (A törvényben szerepel 2014.01.01-től de ekkor még évi 500 milliárd Ft mérlegfőösszeg fölött minden nyilvános részvénytársaságra vonatkozott. A jelenlegi szöveg 2015.07.07-től hatályos)

A fentiekből látható, hogy nincs egyszerű helyzetben a kutató, ha a fenti jogszabályok alapján értékelné a közérdeklődésre számot tartó gazdálkodók körét. Ezért a jogszabályokon kívül jogértelmezéseket is kerestünk. A Magyar Könyvvizsgáló Kamara álláspontja szerint^[33]:

„A MFB Magyar Fejlesztési Bank Zártkörűen Működő Részvénytársaság és a Magyar Export-Import Bank Zártkörűen Működő Részvénytársaság a Hpt. és a Hitelintézetek Felügyelete Irányelv alapján … nem minősül közérdeklődésre számot tartó hitelintézetnek … ugyanakkor ezen intézmények tőzsdén jegyzett volta miatt közérdeklődésre számot tartó gazdálkodónak minősülnek.”

A kamarával ellentétes álláspontot fogalmaz meg a Denkstatt nemzetközi tanácsadó ügynökség. Véleményük szerint az MNB, MFB és az EXIM Bank nem tartozik a fogalom hatálya alá.^[34] Mivel a jogértelmezéseket is egymásnak ellentmondónak találtuk, ezért megvizsgáltuk a jogértelmezés általános elveit, és Trócsányi – Schanda (2014) alapján az alábbi megállapításokat tesszük.

A fent idézett jogszabályok a jogalkotási hierarchia azonos szintjén állnak, azonban tartalmuk némileg ellentmond egymásnak. Hangsúlyozzuk, hogy a jogértelmezésre a bíróságok és az Alkotmánybíróság jogosult elsősorban, azonban a jogalkalmazóknak is értelmezni kell munkájuk során az adott jogszabályokat, és ez alapján kell meghozni döntéseiket. Azonos szintű jogszabályok ellentmondásainak értelmezésénél két jogelv alakult ki (Trócsányi – Schanda 2014):

A fenti jogelvek szerint az alábbi következtetésekre jutottunk. Ezeknek a jogszabályoknak az összevetéséből az következik, hogy a közérdeklődésre számot tartó gazdálkodó fogalma nem egzakt, azt mindig abból a szempontból kell értelmezni, amit az adott jogszabály szabályoz. Például a könyvvizsgálói tevékenység szempontjából a tágabb személyi hatályt kell irányadónak tekinteni (erre az álláspontra helyezkedik a Könyvvizsgálói Kamara is). Véleményünk szerint azonban a nem pénzügyi jelentés szempontjait az ágazati jogszabályok, mint speciális szabályok alapján kell megítélni. A hitelintézeti, a biztosítási, a tőkepiaci jogviszonyokat szabályozó törvény szerint az ott nevesített kivételek, mint speciális szabály, biztosan nem tartoznak az általános fogalom hatálya alá. A jogalkotó kifejezett szándékát mutatja, hogy az MNB-t, az MFB-t, az EXIM Bankot, kisbiztosítókat, kölcsönös biztosítóegyesületeket kivételként nevesíti. Álláspontunk szerint ez azt jelenti, hogy a hitelintézeti, biztosítói és tőkepiaci szereplők esetében nem lehet a kivételként nevesített szervezeteket közérdeklődésre számot tartó gazdálkodónak tekinteni (Lex specialis … elv szerint). Az időbeli hatály vizsgálata is a fenti állításunkat támasztja alá. A jogalkotó – mint fentebb megjelöltük – 2007 után, az idő előrehaladtával egyre pontosította a definíciót, kivételeket állapított meg. Tehát a későbbi ágazati jogszabályok „lerontják” a 2007. évi LXXV. törvényben megfogalmazott általános definíciót, pontosítják, kivételeket állapítanak meg (Lex posterior … elv szerint)^[35]. Végül megjegyezzük, hogy a koronavírussal összefüggő 2020. évi (legfrissebb) jogalkotás a beszámolók közzétételére általában halasztást engedett, azonban ez nem vonatkozott a közérdeklődésre számot tartó gazdálkodók beszámolóira^[36].

A következő fejezetben a nem pénzügyi közzététel elemzésének módszertanát ismertetjük.

A szakirodalom feldolgozását követően arra kerestük a választ, hogy a vállalkozások milyen motivációs tényezőket, milyen ösztönzőket említenek meg, valamint, hogy tetten érhető-e a visszacsatolási folyamat az érintettek részéről (6. táblázat).

Forrás: Saját szerkesztés

A válaszadók egyértelműen a stakeholderek (érintettek) információigényét nevezték meg, mint fő motivációs tényezőt, amely összhangban áll a szakirodalomban feltártakkal. A stakeholderek közül minden válaszadó külön kiemelte a befektetőket, akik információigényének leginkább meg kívánnak felelni. A befektetőkön belül kiemelték a felelős befektetőket, a jövőbeni lehetséges befektetőket, valamint az intézményi befektetőket, akik sokszor közvetve, értékelő ügynökségeken, illetve tematikus indexen keresztül értékelik a vállalatok nem pénzügyi információit, teljesítményét. Az összes válaszadó említette a munkavállalókat. Külön beszéltek még a vevőkről, a szállítókról, a médiáról, az NGO-król, a politikusokról, a jogszabályalkotókról, az akadémiai szféráról és az állásra jelentkezőkről. A válaszok tehát összhangban állnak a szakirodalomban találtakkal. Minden válaszadó egyértelműen úgy nyilatkozott, hogy egyre több kérdést, visszajelzést kapnak a nem pénzügyi információkkal kapcsolatban, valamint, hogy ezen megkeresések tapasztalatait igyekeznek a következő jelentésbe beépíteni. A kapott válaszok azt jelzik, hogy valóban van visszacsatolási elem a jelentéstétel folyamatában, azaz az érintetti visszajelzések közvetlenül is hatnak a vállalkozások jelentéstételi stratégiájára. Az értékelő ügynökségek és tematikus indexek követése pedig a közvetett visszacsatolást jelzi. A 2014/95/EU irányelv hatásáról a cég beszámolási gyakorlatára azonban már eltérően vélekedtek.

A válaszadók egy része úgy nyilatkozott, hogy már a rendelet hatálybalépése előtt is annak megfelelően jelentettek az önkéntes ösztönzők hatására. Azonban volt olyan céges válaszadó, valamint a könyvvizsgálói interjúk is azt támasztották alá, hogy vannak vállalkozások, amelyeknél inkább a szabályozás jelentett motivációt a nem pénzügyi információk közzétételére. Fontos azonban kiemelni, hogy ez csak a jelentéstételi motivációt jelenti. Ugyanis akár a fenntarthatóság eszméje, akár a társadalmi felelősségvállalás stb. megjelenhetett már korábban a vállalkozások stratégiájában anélkül is, hogy erről jelentésben nyilatkoztak volna. Erről az egyik alany így vélekedett: „Elvek szintjén már a tőzsdei bevezetés előtt is megjelent a fenntarthatóság eszméje a cég működésében, stratégiájában.” Az ösztönzők témakörét vizsgálva megállapítható, hogy az érintetti igények meghatározó motivációs tényezőt jelentenek. A vállalkozások kiemelt figyelmet fordítanak a befektetők igényeire. A második legtöbbet említett érintetti csoport a munkavállalók voltak, a harmadik pedig a vevők.

A beszámolási gyakorlatot vizsgálva az alkalmazott standardokra, az értékelő ügynökségekre és tematikus indexekre, valamint a jelentés összeállításának módszertani nehézségeire kérdeztünk rá (7. táblázat).

Forrás: Saját szerkesztés

A standardok közül a GRI a legismertebb, ezt támasztották alá a könyvvizsgálói interjúalanyok is. Többek között azért választják a GRI szerinti jelentést, mert indikátoraival széles körű területeket fed le, valamint sok vállalkozás használja, így leginkább ez a standard biztosítja a vállalkozások közti összehasonlíthatóságot. Az interjúalanyok ennél a témakörnél említették az ENSZ Fenntartható Fejlődési Célok megjelenítését a jelentésekben. Ebből az a következtetés vonható le, hogy nehéz különválasztani az ösztönzők és a standardok, keretrendszerek kérdéskörét, hiszen az érintetti igények nemcsak az információk közlésére, hanem az információk megjelenítési formájára, azaz a jelentés típusának kiválasztására is hathatnak. Ugyanez a közvetett oksági kapcsolat figyelhető meg a tematikus indexekkel és értékelő ügynökségekkel kapcsolatban is, hiszen az ügynökségektől kapott jó értékelés, valamint az adott indexbe való bekerülés mind azt szolgálja, hogy az érintettek, kiváltképp a befektetők információs igénye teljesüljön, és minél nagyobb eséllyel válasszák az adott cég részvényeit. Az ügynökségek, illetve indexek közül legtöbbször az alábbiakat említették: MSCI, DJSI, CDP, Sustainanaytics.

Azon válaszadóknál, amelyek évek óta adnak ki nem pénzügyi jelentést, külön részleg foglalkozik a nem pénzügyi jelentések elkészítésével, ezen interjúk esetében nem említették problémaként a riport összeállítását. Ezzel szemben azonban annál a válaszadónál, ahol az elsődleges jelentéstételi motiváció a jogszabályoknak való megfelelés volt, és még nincs tapasztalatuk a jelentéstételben, explicit módon megjelent a jelentés összeállításának módszertani nehézsége. Esetükben nemcsak a „Hogyan?” kérdése okozott problémát, hanem a „Ki?” is. A megbízható adatok előállítása azonban mindhárom vállalatnál megjelent nehézségként, amit azzal indokoltak, hogy az információk előállításához szerteágazó szakértelemre van szükség. Az adatok megbízhatósága felmerült a könyvvizsgálói és az intézményi befektetői oldalról is. A könyvvizsgálók úgy nyilatkoztak, hogy a nem pénzügyi jelentések könyvvizsgálata során különböző szakértőket kell bevonniuk annak érdekében, hogy az adatok megbízhatóságát meg tudják ítélni. Az intézményi befektető azt közölte, hogy nem közvetlenül vizsgálják a jelentéseket, hanem az értékelő ügynökségek segítségével mérik fel a vállalkozások nem pénzügyi kockázatait.

Zárókérdésként a nem pénzügyi jelentések jövőjéről kérdeztük az alanyokat (8. táblázat).

Forrás: Saját szerkesztés

Mind a hat válaszadó véleménye egybehangzó volt. Véleményük szerint nem várható, hogy a nem pénzügyi információk közzététele oly módon standardizált legyen, mint a pénzügyi információké. Bár az egyes standardalkotók próbálják együttműködésekkel közelíteni a jelentéstételi gyakorlatokat^[55], a szerteágazó iparági jellemzők, valamint a nem pénzügyi információk természete miatt kicsi az esély egy globálisan egyeduralkodó standard kialakulására.

Jelen fejezetben az interjús kutatáshoz kapcsolódó alkalmazott módszertant, a kérdéseket és az arra kapott válaszok összegzését mutattuk be. Az alábbiakban összefoglaljuk a fejezethez kapcsolódó következtetéseinket (9. táblázat).

Forrás: Lippai-Makra – Kovács (2021, 61. o.)

Az elvégzett kutatás alapján elmondható, hogy a kapott válaszok összhangban vannak a szakirodalomban találtakkal. A közzétételi motivációt vizsgálva arra jutottunk, hogy a vállalkozások első számú ösztönzője az érintettek információigénye: leginkább a befektetői igények hatnak a vállalkozásokra, az interjúkban azonban markánsan megjelentek a munkavállalók és a vevők információigényei is. Az érintettek visszajelzéseiken keresztül közvetlenül, az értékelő ügynökségek értékelésein és tematikus indexek követésén keresztül pedig közvetve hatnak a vállalkozások jelentéstételi stratégiáira. A 2014/95/ EU irányelv vállalkozások beszámolási gyakorlatára tett hatását az interjúk alapján nem tudjuk egyértelműen megítélni. A jelentéstételi gyakorlattal kapcsolatban megállapítható, hogy a legismertebb standard a GRI, valamint, hogy a vállalkozások számos értékelő ügynökséget követnek, és azoknak megfelelően jelentenek. Elmondható továbbá, hogy a megfelelő minőségű adatok előállítása és azok értékelése mind a vállalkozások, mind az érintettek számára nehézséget jelent, melynek legfőbb oka a nem pénzügyi adatok sokszínűsége. Éppen ez adja a nem pénzügyi jelentéstétel standardizálhatóságának legnagyobb akadályát is, az iparági és szabályozásbeli különbségek mellett.

A következő fejezetben az empirikus kutatásunk második egységét mutatjuk be, az elvégzett tartalomelemzést, valamint a hozzá kapcsolódó többváltozós modellt.

Ezen kutatási egységünkben kísérletet teszünk néhány olyan vállalatspecifikus független változó meghatározására, melyek magyarázzák a nem pénzügyi közzététel intenzitását (Qi). A fent bemutatott szakirodalom alapján azt feltételezzük, hogy a nagyobb vállalati mérettel rendelkező, nagyobb eszközigényű, magasabb jövedelmezőségű gazdálkodók hajlamosak jelentéseikben intenzívebben beszámolni nem pénzügyi kérdésekről. További dummy változókat is beemeltünk a modellbe, szintén a feldolgozott szakirodalom alapján.

A relatíve kis mintaméret csak korlátozott számú változó használatát teszi lehetővé, ezért a jelentéstétel intenzitásának^[59] (Qi) leírására kutatásunk során négy különböző változócsoportot használtunk a méret (Si), az eszközösszetétel (Ai), a jövedelmezőség (Pi) leírására, valamint jelentéstétel-specifikus dummykat (di) alkalmazunk minden egyes vizsgált vállalat esetében (1).

A legjobban illeszkedő modellt kerestük meg lóverseny (horse-race) megközelítést követve^[60]: ahol a hibatagok (ε) megfelelnek a statisztikai követelményeknek (normális eloszlás, nincs autokorreláció), és ahol a legtöbb statisztikailag szignifikáns változócsoport található (p <0,1).

Az alábbiakban bemutatjuk, hogy milyen változókkal írtuk le az egyes tulajdonságokat:

A fentiek nyomán az alábbi intuíciókat fogalmazhatjuk meg a modellel kapcsolatban: a nagyobb méret hozzájárulhat az intenzívebb közléshez (β1:2>0), valamint a vállalatok eszközigénye^[61] intenzívebb közzétételt eredményezhet (β3:5>0). Azonban a jövedelmezőséggel kapcsolatban már nehezebb intuíciót meghatározni, hiszen a veszteséges működés növelheti a vállalkozások motivációját az intenzívebb információközlésre, hiszen céljuk lehet a befektetők és hitelezők meggyőzése a stabil működésről (β6:8~0). A dummy változók a vállalatspecifikus tényezők mintára gyakorolt hatásait testesítik meg, alkalmazásuk a hibatagok normális eloszlását támogatja.

A közzététel intenzitásának (Qi) meghatározásához kvalitatív tartalomelemzést választottunk manuális kódolással, melynek segítségével számszerűsíteni tudtuk a vizsgált gazdálkodók nem pénzügyi közzétételét. Az alkalmazott tartalomelemzési módszertant Dumitru et al. (2017) munkájára alapoztuk. A kutatás időkeretét (2016–2018) úgy választottuk meg, hogy a szabályozás hatálybalépése előtti egy, és utána következő két üzleti évet vizsgáltuk abból a célból, hogy kimutathatók legyenek a szabályozás hatásai. Az empirikus kutatás megkezdésekor a 2018-as üzleti év beszámolói és jelentései voltak elérhetőek, a 2019-es üzleti év beszámolóit addig még nem publikálták a gazdálkodók. Itt is szeretnénk kiemelni, hogy a tartalomelemzést mind a 23 vizsgált cégre elvégeztük, a többváltozós modellnél azonban csak a reálszektor csoportját vettük számításba. A pénzügyi szektorra vonatkozó tartalomelemzés eredményeit a 4.4.7. fejezetben mutatjuk be.

Miután meghatároztuk a vizsgálni kívánt vállalkozások körét, összegyűjtöttük és letöltöttük azok beszámolóit és kapcsolódó jelentéseit. A legtöbb esetben – a szabályozásnak megfelelően – a vállalkozások honlapján megtalálhatóak voltak a keresett dokumentumok. Amennyiben ezek mégsem voltak a honlapon elérhetők, abban az esetben a kormányzati portálról töltöttük le^[62]. Mivel az irányelv nem határozza meg kötelező jelleggel a nem pénzügyi információk közzétételi dokumentumát, kiterjesztettük a keresést a kiegészítő mellékletekre és az üzleti jelentésekre, valamint az elemzésbe bevontunk minden egyéb, adott üzleti évre vonatkozó nem pénzügyi jelentést – mint például a CSR-jelentés vagy fenntarthatósági jelentés –, továbbá vizsgáltunk minden olyan kapcsolódó nyilvános dokumentumot, melyre a gazdálkodó hivatkozott az éves beszámolójában. Ez összhangban áll Dumay és Cai (2014) által leírt általános megközelítéssel.

A reálszektor vizsgált jelentéseivel kapcsolatban az alábbi megállapításokat tesszük (11. táblázat):

Forrás: Saját szerkesztés

A kutatás következő lépéseként a tartalomelemzés kódolási szakasza következett. A 3. fejezetben bemutatott nemzetközi kutatások alapján kvalitatív tartalomelemzést választottunk a nem pénzügyi információk számszerűsítése érdekében. A jelentések tartalmának elemzése kapcsán úgy döntöttünk, hogy a dokumentumokat a szoftveres megoldások helyett tételes olvasással vizsgáljuk meg és manuálisan kódoljuk azokat. Ennek a módszernek az az előnye, hogy a közzétett információk kutatók általi értelmezése lehetőséget ad kontextus megítélésére, illetve az explicit tartalmak értelmezésére. Hátránya a munka időigényessége, hiszen kis számú vizsgált vállalkozás esetében is nagy mennyiségű írásos anyag feldolgozását igényli (10. táblázat)^[63].

A vizsgálni kívánt vállalkozások meghatározásának lépéseit a 4.2. fejezetben írtuk le. Az alábbiakban néhány, a többváltozós modell szempontjából fontos tulajdonságukat mutatjuk be (12. táblázat). Az adatokból látható, hogy a vizsgált vállalkozások nagy részének beszámolóit valamelyik Big4 cég könyvvizsgálja, valamint, hogy az integrált jelentések vannak többségben mindhárom vizsgált évben. A vizsgált vállalatok negyede működik környezeti szempontból érzékeny iparágban. Továbbá megállapítható, hogy a GRI-standardot használók aránya nem változott a vizsgált periódusban.

Forrás: Saját szerkesztés

A szakirodalom vizsgálata során több olyan kutatást találtunk, melyek a vállalkozások beszámolási gyakorlatát a 20014/95/EU irányelvhez viszonyítva vizsgálták, melyeket a 3. fejezetben ismertettünk. A magyar nem pénzügyi beszámolási gyakorlat vizsgálatához a Dumitru et al. (2017) által kidolgozott módszertant választottuk. Ennek okai az alábbiak. Egyrészt a tartalomelemzés során egy olyan átfogó tétellistát alkalmaztak, amelynek elemei megfeleltethetők az Európai Unió által kiadott módszertani útmutatóban^[64] foglaltaknak^[65]. Másrészt kelet-közép-európai országokat vizsgáltak, így alapot adhatnak a magyar eredményekkel való összevetésre. Harmadrészt a tétellistához olyan súlyozási módszertant alkalmaztak, amely lehetőséget ad arra, hogy az eredmények ne csupán a közzététel nagyságát, hanem minőségét is tükrözzék^[66].

A szerzők egy 20, nem pénzügyi tételt felölelő listát készítettek, amelyben négy kategóriát alakítottak ki (13. táblázat), majd a jelentésekben keresték meg a tételekhez köthető, megfelelő információkat. A pontozási rendszert úgy alakították ki, hogy tükrözze a közzététel típusát is: 0 – az adott tétellel kapcsolatban nincs közzététel; 1 – az adott tételt szövegesen mutatják be; 2 – az adott tételt kulcsindikátorral, vagy más számszaki adattal támasztják alá; 3 (2+1) – az adott tételhez szöveges leírást és számszaki adatot is bemutatnak. Következésképpen a jelentésekre adható maximális pontszám 60 (20×3), valamint a magasabb pontszámok magasabb közzétételi intenzitást jelentenek.

Forrás: Dumitru et al. (2017)

Dumitru et al. (2017) nyomán négy indexet számoltunk ki minden vizsgált vállalatra, mindhárom vizsgált üzleti évre vonatkozóan, a kategóriákhoz hozzárendelt tételek és a kategóriánkénti maximálisan elérhető pontszám alapján. Az indexeket az alábbiak szerint állítottuk elő:

ahol P az adott kategóriákba tartozó tételekhez rendelt pontok száma.

A teljes nem pénzügyi közzétételi intenzitás értékeléséhez kiszámítottuk a következő kombinált indexet is:

Mivel az áttanulmányozott szakirodalom körében más módszereket is találtunk a közzétételi intenzitás mérésére, azon belül is az információk bemutatási formáinak figyelembevételére, ezért a közzétételi intenzitás mérésére alkalmaztunk egy alternatív pontozási rendszert is. A cél az volt, hogy megvizsgáljuk, hogyan hat a kapott eredményekre, ha alternatív súlyozást használunk.

Li, Pike és Haniffa (2008) alapján is kiszámoltuk a pontszámokat az elvégzett kódoláskor, úgy, hogy a tételek közzétételének formáját vizsgálva nemcsak a szöveges és számszaki formát vettük figyelembe, hanem a grafikus interpretációkat is (beleértve a grafikonokat, megértést segítő ábrákat, de nem figyelembe véve az illusztratív fotókat, képeket). Ennek hatására a pontozás (amelyet I _combined,mod megnevezéssel jelöltünk) az alábbiak szerint módosult: 0 – az adott tétellel kapcsolatban nincs közzététel; 1 – az adott tételt szövegesen mutatják be; 1 – az adott tételt kulcsindikátorral, vagy más számszaki adattal támasztják alá; 1 – az adott tétel bemutatáshoz grafikus ábrázolást használnak. A maximális pontszám ezek alapján szintén tételenként 3 pont és jelentésenként 60 pont ebben az alternatív pontozási módszerben is. A maximálisan elért 60 pont tehát azt jelentené, hogy a gazdálkodó mind a 20 vizsgált tételről közzétett szöveges, számszaki és grafikus elemet is.

Miután meghatároztuk a vizsgált gazdálkodók közzétételi intenzitásának eredményeit (14. táblázat), ugyanabba a négy közzétételi szint szerinti kategóriába soroltuk, mint amit Dumitru et al. (2017) meghatároztak: 0 – nincs nem pénzügyi közzététel; 1–30% – alacsony közzétételi szint; 31–70% – közepes közzétételi szint; 70–100% – magas közzétételi szint. A Kombinált Index növekedése alapján arra a következtetésre jutunk, hogy az irányelv mérsékelten, de hatással van a vizsgált vállalatok nem pénzügyi beszámolási gyakorlatára. A reálszektor átlagos Kombinált Indexe alacsony kategóriából közepes kategóriába került. A korábban már tárgyalt^[67] irányelv előtti magyar számviteli szabályozás hatása is látható: a gazdálkodók a többi kategóriához képest több környezeti információt szolgáltatnak a jelentésekben az irányelv hatálybalépése előtt, és bár kisebb mértékű az előny, de megmarad a hatálybalépés utáni két évben is. Habár a társadalmi és munkavállalói ügyekkel kapcsolatos közzététel mutatja a legnagyobb növekedést az elmúlt három évben, ennek ellenére ez a kategória továbbra is csupán a közepes közzétételi szintbe sorolható.

Forrás: Lippai-Makra et al. (2022) p. 8 alapján saját szerkesztés

A gazdálkodók közzétételi pontszámának szórása a vizsgált időszakban csökkent, ami azt mutatja, hogy a beszámolási gyakorlat homogénebb lett. A legmagasabb értékkel rendelkező kategória mindhárom vizsgált évben a környezeti ügyek/tényezők (II.) kategóriája, 40–48 körüli átlag értékekkel. Ez az eredmény különbözik attól, mint amit Dumitru et al. (2017) megállapítottak. Kutatásukban az Üzleti modell, politikák, CSR-hoz kapcsolódó kockázatok (I.) kategóriája kapta a legmagasabb átlagos közzétételi pontszámot mind a lengyel, mind a román minta esetében. Ennek magyarázata az a szabályozásnál már korábban kifejtett tény, hogy a magyar számviteli törvény már az irányelv hatálybalépése előtt is előírta a cégeknek, hogy tegyenek közzé egyes környezeti információkat^[68]. A legalacsonyabb értékekkel bíró kategória az etikai ügyek (IV.), ami összhangban van a lengyel és román eredményekkel (Dumitru et al. 2017). A magyarországi gazdálkodók közül sokan még a 2017–2018-as üzleti évben sem hoztak nyilvánosságra információkat az etikai ügyekről, annak ellenére, hogy ezt a szabályozás előírja. A másik két kategória [Üzleti (I.) és Társadalmi (III.) ügyek/tényezők] továbbra is közepes szinten marad, 31–34 és 26–36 értékek körül. A vizsgált időszakban a Társadalmi (III.) ügyek/tényezők kategóriája mutatja a legnagyobb (10% feletti) növekedést. Az egyes gazdálkodók jelentéstételi gyakorlatát vizsgálva azt láthatjuk, hogy közülük kettő nem adott ki semmilyen információt a környezeti, társadalmi és etikai kérdésekről az irányelv hatálybalépése előtt, az új szabályozás hatására azonban megkezdték a nem pénzügyi információk közzétételét. Az alacsony közzétételi szintű csoport három tagjának egyike jelentős növekedést (5,36-ról 15,18-ra) mutatott, míg a másik kettő gyakorlatilag ugyanazon a szinten, ugyanabban a kategóriában maradt. A közepes és magas közzétételi kategóriák tagjai szintén hasonló szinten maradtak a vizsgált periódusban, egyedül egy gazdálkodó esetében történt csökkenés. Ez utóbbi kategóriába tartozó vállalkozások beszámolási gyakorlata azért nem változott jelentősen az irányelv hatálybalépésével, mert ezek már korábban is tettek közzé önkéntesen nem pénzügyi információkat. Ezekre a gazdálkodókra inkább az önkéntes ösztönzők hatottak, mint például az érintettek információigénye. Ez az eredmény összhangban van az interjús kutatás alapján vártakkal, valamint a nemzetközi szakirodalomban leírtakkal (Dumitru et al. 2017; Matuszak – Różańska 2021).

Megvizsgáltuk a tartalomelemzésben szereplő 20 tételre vonatkozó közzétételek számát is, abból a célból, hogy lássuk, melyikről jelentett a legtöbb, és melyikről a legkevesebb vállalkozás. Vagyis az érintettek mely tételekről kaphatják a legtöbb, és melyekről a legkevesebb információt a vállalkozásoktól. Ezeket az eredményeket az 1. mellékletben mutatjuk be. A négy leggyakrabban közzétett elem változatlan marad 2016 és 2018 között (II/1. környezeti hatás; I/1. üzleti modell – rövid leírás; II/5. ÜHG-kibocsátás; III/8. a helyi közösségek védelme és fejlődése érdekében tett intézkedések). Az 5. és 6. helyet illetően azonban már történt változás. 2016-ban négy környezeti tényező állt az 5. helyen egyenlő pontszámmal. Ezzel szemben 2017-ben és 2018-ban is két társadalmi tényező került ezekre a helyekre (III/3. munkakörülmények; és III/6. egészségvédelem és a biztonság). A legalacsonyabb pontszámú tételek a három év során változnak, de kettő továbbra is a négy legkevésbé közölt információnak számított [IV/1. A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) alapvető egyezményeinek végrehajtása, valamint a IV/1. Emberi jogok megsértésének megelőzése, a korrupció és megvesztegetés elleni küzdelemhez szükséges eszközök]. Látható, hogy a szabályozás hatására leginkább a „középmezőnyben” történt átrendeződés. A III. Társadalmi és munkavállalói ügyek témájához kötődő tételek kapcsán nőtt a közzétételi intenzitás, azonban a IV. Etikai ügyek területén nem tudott érdemi változást hozni a szabályozás, továbbra is a legkisebb közzétételi intenzitást mutató téma.

Célváltozónk a közzététel intenzitása (Qi ), amelyet Dumitru et al. (2017) alapján előállított, illetve Li, Pike és Haniffa (2008) alapján előállított kombinált index szerint mérünk. A tartalomelemzésből kapott pontszámok alapján kísérletet tettünk arra, hogy ok-okozati összefüggést keressünk a közzétételre adott pontszámok [közzététel intenzitása (Qi )], mint függő változó, és a következő független változók között:

A jelentéstétel-specifikus dummy változók az alábbiak:

(2)

A hagyományos lineáris regresszió feltételezi, hogy a változók egy lineáris felületre illeszthetők és a paraméterek ez alapján válnak becsülhetővé. A legkisebb négyzetek módszere (2) az alábbi modellt takarja minden véletlen y változóra, amelynek a feltétlen sokaság átlaga μ:

(3)

ahol a regresszió torzítatlanságához elvárjuk, hogy a (ε) hibatagja nem autokorrelált (a Dubrin–Watson-statisztika 1,8 és 2,2 közé esik) és normális az eloszlásuk (Jarque-Bera teszt p-értéke > 0.1)^[69].

Greene (2003) nyomán megállapíthatjuk, hogy az egyéb, alternatív, nem torzított modellekhez képest a Gauss-Markov elmélet szerint a legkisebb négyzetek becslőfüggvénye rendelkezik a legalacsonyabb varianciával. Amennyiben azonban valamely (X ∈ (x₁,..., xn ) magyarázó változók halmaza tökéletesen korrelált, ez a variancia végtelen lehet. Még csekélyebb együttmozgások mellett is előfordulhat azonban, hogy az adatok kisebb változásai is magas standard hibával társuló komoly hatást gyakorolnak a paraméterbecslésekre, vagy csupán az intuícióval ellentétes előjelű értékeket vesznek fel. A multikollinearitás e torzítása elsősorban kisméretű adatbázisoknál jelenik meg. A nagyobb információigény azonban nem feltétlenül társul nagyobb adatigénnyel, ehelyett inkább azon változók elhagyása lehet szükséges, amelyek hozzájárulnak a fenti torzítás megjelenéséhez. Ebben segít a Ridge-becslés, amely a legkisebb négyzetek módszere esetében használt paraméterbecslés helyett egy D diagonális mátrix segítségével biztosít egy minden esetben alacsonyabb kovariancia mátrixú becslést^[70]: .

Az elméleti modellt Ridge-regresszióval teszteltük (15. táblázat), mindegyik modellcsoportot vizsgáltuk, és az eredményeinket a fent említett lóverseny-stratégián keresztül határoztuk meg. Ebben a részben a legreprezentatívabb modellek eredményeit tárgyaljuk, de a 2. melléklet bemutatja az OLS-regresszió hasonló eredményeit, ezzel is alátámasztva eredményeink robusztusságát. Bár az OLS-regresszió több szignifikáns eredményt hozott, azonban lehetséges, hogy az eredményekre torzítóan hatottak az alacsony mintanagyságból fakadó anomáliák – tekintettel arra, hogy minden koefficiens nagynak és intuícióval ellentétes előjelűnek bizonyult.

Forrás: Lippai-Makra et al. (2022) p. 10 alapján saját szerkesztés

Az I_combined során alkalmazott megközelítés hasznosabbnak bizonyult a magas beszámolási szinttel rendelkezők főbb jellemzőinek leírására az első két évben, míg az I_combined,mod során alkalmazott megközelítés a 2018-as adatok esetén nyújtott jobb eredményeket. Mindez azt jelzi, hogy a kódolás során használt, a közzététel formáját figyelembe vevő súlyozás olyan tényező, amely befolyásolja a statisztikai módszerek alkalmazhatóságát. A módszertant bemutató résznél^[71] már hangsúlyoztuk, hogy még nem alakult ki szakmai konszenzus ebben a kérdésben.

A részletekre összpontosítva elmondható, hogy a vállalati méret feltételezhetően kulcsfontosságú változó a közzététel intenzitásának meghatározásában, de 2016-ban intuícióval ellentétes eredményt szült, illetve 2018-ban már nem volt szignifikáns hatása. Ez azt jelenti, hogy az irányelv hatálybalépését követően a vállalati méret már nem magyarázza a közzétételi intenzitást.

Mindazonáltal az olyan kulcsfontosságú eszközök, az immateriális javak, amelyek hozzájárulhatnak a vállalat hozzáadott értékéhez, mindig pozitív szignifikáns hatást mutattak, függetlenül a szabályozás bevezetésétől. Az eszközösszetételt leíró mutatókból modellünk minden esetben az immateriális javak könyv szerinti értékét választotta ki, amely összhangban van korábbi kutatási eredményeinkkel (Lippai-Makra et al. 2019). Mindez azt jelenti, hogy az immateriális javakra érdemes kitüntetett figyelmet fordítani a vállalkozások nem pénzügyi közzétételének vizsgálatakor. A pontos ok-okozati összefüggések feltárására azonban további vizsgálatokra lenne szükség.

A jövedelmezőség nem rendelkezett stabil előjellel, azonban a legnagyobb koefficienssel bíró változóként jelent meg. Mindezt az üzleti évek ciklikusságának egyfajta sajátos következményeként értelmezhetjük, amelynek tisztázására egy hosszabb idősort feltáró vizsgálatra lenne szükségünk.

A környezeti szempontból érzékeny iparágban való működés vagy a fenntarthatósági témaspecifikus részvényindexben való szereplés megfelelőnek bizonyult a vállalatspecifikus hatások kezelésében, de a minta nagysága nem teszi lehetővé számunkra, hogy további következtéseket vonjunk le, mivel ezeket a dummy változókat csak nem autokorrelált és normál eloszlású hibatagok elérésére használtuk.

A pénzügyi szektorba sorolt vállalkozások^[72] közzétételét is a már bemutatott tartalomelemzési módszertannal vizsgáltuk. A pénzügyi szektor szereplőit az alábbiak szerint csoportosítottuk:

A pénzügyi szektorba sorolt vállalkozások vizsgált jelentései (16. táblázat) kapcsán elmondható, hogy:

Forrás: Saját szerkesztés

A vizsgált bankok jellemzőivel kapcsolatban megállapítható (17. táblázat), hogy a Big4 által végzett könyvvizsgálat, a GRI-standard használata, valamint az integrált beszámolás alkalmazása is növekvő trendet mutat. Ezek az eredmények összhangban vannak a nemzetközi szakirodalomban feltártakkal. Az iparág környezeti szempontból nem sorolható az érzékeny iparágak közé.

Forrás: Saját szerkesztés

A magyar bankok nem pénzügyi közzétételi intenzitását vizsgálva az alábbi megállapításokat tesszük (18. táblázat):

A szereplők összesített eredményével kapcsolatban az alábbi megállapításokat tesszük. A magyar bankok közzétételi intenzitása alacsony kategóriából 2018-ra a közepes kategóriába került, hasonlóan a reálszektor eredményeihez. A vizsgált időszak alatt a legnagyobb növekedést az etikai ügyek kategóriája mutatott, bár továbbra is itt a legmagasabb a szórás. Az első két évben a legalacsonyabb átlagos indexszel a környezeti tényezők kategóriája rendelkezett, az utolsó évben azonban minimálisan felülmúlta a társadalmi tényezők kategóriáját. A kapott eredmények szektorspecifikusak, hiszen a bankok környezeti terhelése a tevékenységükből adódóan kevésbé hangsúlyos a reálszektorhoz képest, azonban esetükben az etikai ügyek (korrupció, pénzmosás elleni küzdelem) értelemszerűen hangsúlyosabbak. Ezen szektorspecifikus eredmények alátámasztják a két szektor elkülönült vizsgálatának létjogosultságát. A kapott eredményeket megvizsgálva továbbá elmondható, hogy a Kombinált Index szórása csökkent a vizsgált periódusban, hasonlóan a reálszektornál látottakhoz.

Forrás: Saját szerkesztés

Ha a magyar bankok adatait összevetjük a külföldi bankok adataival (18. táblázat; 19. táblázat), akkor a legszembetűnőbb különbség az, hogy a külföldiek közül egy olyan alany sem volt, amely nem tett közzé nem pénzügyi információkat a vizsgált időszakban, még a szabályozás bevezetését megelőzően sem. A 7 entitásból csupán 2 közzétételi intenzitása esett alacsony kategóriába 2016-ban, azonban a következő két évben már a közepes közzétételi kategóriába kerültek. A magyar bankok közzétételi intenzitásának szórása a teljes vizsgált időszakban magasabb, mint a külföldi bankoké, valamint kisebb mértékben csökkent a szabályozás hatására. Megállapítható, hogy a külföldi bankok nem pénzügyi közzététele egységesebb képet mutat, mint a magyaroké, és hogy a fejlettebb tőkepiacok miatt már az irányelv hatálybalépése előtt is intenzívebb volt a nem pénzügyi közzétételük. Valamint, hogy a teljes vizsgált időszakban minden alindex és az összesített index is magasabb. Mivel az összes vizsgált külföldi bank anyavállalata nyugat-európai, ezért ezek az eredmények összhangban vannak a szakirodalomban feltártakkal (Albu et al. 2017; KPMG International 2017). Az egyes kategóriákat vizsgálva itt is elmondható, hogy az etikai tényezők kategóriája nőtt a legnagyobb mértékben, továbbá az időszak végére ez lett a legintenzívebben jelentett kategória.

Forrás: Saját szerkesztés

A külföldi biztosítók közzétételét vizsgálva (20. táblázat) megállapítható, hogy a közzétételi intenzitás bár végig a közepes kategóriába esik, de növekedést mutat a vizsgált időszakban. A kombinált közzétételi index szórása a három év alatt végig csökkenést mutat, ami azt jelzi, hogy a biztosítók nem pénzügyi közzététele egyre egységesebb. Egy alindex, az etikai tényezők indexének szórása azonban nőtt, az átlagos pontszámok jelentős növekedése mellett. Ez az eredmény abból ered, hogy egy biztosító egyáltalán nem tett közzé a kategóriába sorolható információt, ezzel szemben két szereplőnek is nagy mértékben nőtt a pontszáma. A külföldi bankok eredményeivel összevetve érdekes különbséget mutat a környezeti tényezők kategóriája, ugyanis a biztosítók esetében ez a kategória mutatja a legnagyobb intenzivitást, ami nem következik az iparág sajátosságaiból. Érdekes kutatási terület lehet, hogy mi okoz ilyen jellegű különbséget a bankok és biztosítók közzétételében.